Őzhívás: az üzekedés időszaka alatt gyakorolható speciális tudást, felkészültséget igénylő vadászati mód. A vadász az őzek által csak ebben az időszakban hallatott hangjainak élethű utánzásával hívja be a bakot, és amennyiben azt lőhetőnek minősíti, elejti. Évszázados tudást, tapasztalatokat őriz ez a tradicionális vadászati mód, amelyet tanítás során vadászgenerációk adnak át egymásnak. Idős, tapasztalt mesterektől kell eltanulni, sok-sok „füleléssel” és szorgalmas gyakorlással.
A vadászélmények szerzésén kívül ilyenkor lehetőségünk nyílik arra is, hogy olyan rejtett életmódú őzbakokat is alaposan szemügyre vehetünk, amelyeket az év más időszakaiban szinte soha sem láthatunk meg, vagy nem tudunk puskavégre kapni. A július végén kezdődő és mintegy hónapig tartó üzekedési időszak alatt bízvást gyakorolható. A legjobb időszak augusztus első dekádja. Egy területen belül is van időpont eltérés, mert a suta a peteleválás után csak igen rövid ideig veszi fel a bakot, és mindössze ennyi az egész „menyegző”. Szerencsére azonban mindig van eltérő peteérésű jelentkező. A bakok köztudottan szigorú territoriális viselkedése miatt egy-egy bak évente annyi sutát boríthat, amennyi a territóriumában ez idő alatt megfordul, és éppen rajta van a „bolondóra”.

Ebben a klasszikusnak számító öt sípos őzhívó készletben megtaláljuk a suta és a gida hangot, a panaszhangú és a vészsirám sípot.

Suta hang: a „fíííep”- nek hallatszó hang a suta párzási hajlandóságát jelzi, amelyet a territórium tulajdonos őzbak mintegy 300 méterről képes meghallani, és arra befutni. Általában az üzekedés elején és végén eredményes ezzel a hívás. Ha elfoglaltuk a jól kiválasztott hívóhelyünket, mindig szélirányból várjuk a bakot, abba az irányba legyen megfelelő kilövés, mert a bak csak igen ritkán feledkezik meg a kötelező óvatosságról, és a kiváló szaglásáról. Fontos, hogy úgy helyezkedjünk – általában egy fa mögé, vagy más takarásba –, hogy mi láthassuk meg a bakot először és ne fordítva. A tapasztalatlanabbak olykor már az első síphangra jönnek, mint a vihar, a rafináltabbak tesznek egy kört és igyekeznek szél alá kerülni. Igen sokszor előfordul, hogy sikertelennek gondoljuk a hívást, pedig csak annyi történt, hogy a bak szelet kapott, és már rég eloldalgott, vagy riasztva megugrott.
Ha már el is kezdődött az üzekedés szinte periodikusan mindig van egy-egy nap, amikor megmagyarázhatatlan okokból abbamarad az üzekedés, majd újra, hasonló hevességgel indul. Régi vita, hogy elugrott, vagy elhibázott bakot be lehet-e hívni még ugyanabban az idényben, vagy sem? Saját tapasztalataim szerint egy hetet várva tízből három bakhívásra újra beugrott. Ha más vadász számára hívunk, előtte feltétlenül oktassuk ki a vendéget, mert kevesen vannak hozzászokva, hogy 10-15 méterre kell lőni, és ilyen rövidtávon is igen könnyű hibázni.

Panasz hang: a kettős hangzást nyomógomb segítségével, megfelelő gyakorlattal állítjuk elő. A panasz hangot a suta akkor adja, ha már nem veszi fel a bakot, de az tovább erőszakoskodik, nem hagyja békén, hanem hajtja tovább körbe, körbe. A panasz hangra azért reagál hevesen a bak, mert azt gondolja, hogy a territóriumában egy másik őzbak „szemtelenkedik” az őt megillető „eladó lánnyal”.

Vész sirám: az előbbinél mélyebb, öblösebb kettős hang, amit szintén nyomógomb segítségével állítunk elő. Ezt a hangot a suta végső szorultságában adja, amikor a bak durván erőszakoskodik. Hatása és „magyarázata” az előbbihez hasonló. Általában az üzekedés második felében válik be, és inkább az ismert krakéler természetű, erősebb bakok esetében. Sokszor ugyanis – éppen az üzekedés fáradalmai miatt – a gyengébb territoriális bakok nem vállalják a megmérettetést, és „jobb a békesség”- alapon nem reagálnak a vész sirámra.

Gida hang: az egyetlen hang, amelyik tulajdonképpen nem is a baknak szól, hanem a sutának. A suta – amikor a bakkal van – a gidáját elfekteti és csak bizonyos időnként keresi fel. Ezalatt számos veszély fenyegeti a magára maradt pöttyös csöppségeket és ekkor adják a jellegzetes cérnavékony, de síppal kiválóan utánozható hangot. Miután a bak a territóriumán belül féltékenyen őrzi az éppen aktuális sutáját, egy percre sem hagyva el, a gida hangra befut a suta, s nyomában éber őrzője, a bak is. Így adott esetben el is ejthető.
A praxisban azonban számos esetben előfordult már, hogy a bak egyedül, suta nélkül futott be a gidahangra. Sőt, olyan eset is akadt, hogy kóbor kutya, vadorzó, vagy éppen egy jól megtermett vadkan jött be a gidahangra.

Az Altgeiss hangot az üzkedési időszak második felében tudjuk eredményesen használni.