
Ha elsajátítod a cserkelés fortélyait, akkor kiváló vadász lehet belőled. Ez persze nem egyszerű, sok gyakorlás kell hozzá és rengeteget kell terepen lenned, de szinte minden alkalommal fejlődhetsz.
A cikkben részletesen megmutatjuk, hogy mi is az a cserkelés, mire érdemes odafigyelned, illetve milyen eszközökre lesz szükséged a folyamathoz.
Kezdjünk is hozzá!

Cserkelésnek hívjuk azt a folyamatot, ahogyan a vadász óvatosan, csendesen a vad közelébe kerül. Van, hogy a cserkelés akár egy teljes napot is igénybe vesz, attól függően, mennyi idő alatt találja meg a vadat és jut olyan közelségbe, hogy biztonsággal el tudja ejteni. A cserkelés közben a vadász gyalogol, nyiladékról-nyiladékra, lesről-lesre átvizsgálja a területet, majd továbbhalad abba az irányba, ahol a legnagyobb eséllyel talál vadat.
A cserkeléshez jó ösztönökre és jó fizikumra van szükség, kitartásra és fókuszáltságra, hiszen bármikor készen kell állni arra, hogy észrevesz egy vadat. Ráadásul a vadászember cserkelés közben ismeri meg igazán a területet, a vadállományt, a kiszemelt vadak életmódját, a ragadozókat valamint a búvóhelyeit.
Először beszéljünk picit a cserkelés pszichológiájáról. Fontos, hogy jól tudj gondolkodni az adott vad fejével és ki tudd cselezni az érzékszerveit, hiszen csak így tudod őt "becserkészni".
Gondolj csak arra, hogy tudnod kell, milyen a széljárás. Amennyiben szembeszél van, az számodra jó, hiszen a vad nem tud kiszagolni, ellenkező esetben azonban a fejlett szaglószervükkel egyből kiszagolnak majd, és el is illannak, mielőtt kettőt pislognál.
A másik fontos dolog, hogy a cserkelés során mindig olyan váltókat, ösvényeket, mezsgyéket kell választani, ahol a lehető legkisebb zajjal tudsz közlekedni. A földutak, nyiladékok és a vad csapások is jók erre, de nem minden esetben. Hiszen eső után a földúton "cuppog" a sár a csizmád alatt, így sokkal jobb például a füvön menni.
Alapesetben azonban érdemes kerülni a magasabb növényzetet, a gazt, hiszen nem tudhatod, hogy mikor reccsen a lábad alatt valami, ezzel pedig az egész cserkelés sikerét veszélyezteted. Mozgás közben nagyon figyelj arra, hogy a puskacső ne koppanjon a száraz ágakhoz, hiszen ezt a neszezést is meghallja a vad.
Ősszel, amikor zörög az avar a lábad alatt, vagy télen, amikor a hó ropogását már messziről lehet hallani, érdemes a jól bevett cserkelőutakat választani.
Most, hogy a cserkelés alapvető fogalmával képbe kerültél, nézzük meg, hogy milyen felszerelést érdemes hozzá választani.

Nemcsak rajtad múlik a cserkelés sikere, hanem a felszereléseden is.
A cserkeléshez elengedhetetlen egy jó minőségű, és lehetőleg minél könnyebb keresőtávcső. Egy dögnehéz távcsövet nehéz előkapni, és hosszú távon is kényelmetlen cipelni.
Viszont arra is figyelj, hogy a súly ne menjen az optika rovására. A Steiner Ranger Xtreme 10x42-es távcsövünk például kiváló optikával, széles látómezővel is mindössze 790 gramm, ráadásul csúszásmentes borítással rendelkezik.
Így nem fordulhat elő az a szomorú eset, hogy a cserkelés izgalma miatt, a nyirkos tenyeredből kicsúszik és a földre hullik, vagy ha pánttal rögzítetted, visszacsap a mellkasodra.
Érdemes por-, víz és párásodásálló terméket választani - könnyen lehet ugyanis, hogy épp ezeken múlik a cserkelés sikere.
Tipp: nézd meg keresőtávcső kínálatunkat a linkre kattintva.

Nos igen, a ruházat: cserkeléshez ugyanolyan fontos, mint a jól kiválasztott puska vagy épp a keresőtávcső. Lehetőleg egy kényelmes, vízálló ruhát válassz, abból is zöld vagy terepszínűt, hozzá pedig barna vagy zöld vadászkalapot.
Nem is igazán amiatt, mert a vadak kiszúrnak - a legtöbbjük látása ugyanis a kék, sárga színekre korlátozódik - sokkal inkább azért, mert ezek a természet színei, és ezzel tiszteled meg az erdőt, és az ott lakókat.
Ha társasvadászaton vesztek részt, narancs színű láthatósági kiegészítőket kell viselni, hogy fel tudd ismerni a vadásztársadat. Ezt a színt ugyanis a vadak, egyedi biológiájukból fakadóan zöldnek, szürkének látják.
Tipp: nézd meg a női és férfi vadászruhákat a vadasz.bolt.hu oldalán.
A futóvadlövő céltávcső a puska lelke, ennek segítségével tudod pontosan elejteni a vadat.
De milyen egy jó puska távcső?
Egy 50 mm-es lencse átmérőjű, 2-18x-os nagyítású céltávcső már tökéletesen megfelel a vadászati céloknak. Minél nagyobb a látómező, természetesen annál nagyobb területet látsz be az adott céltávcsővel, így a vásárlás során erre is kiemelt figyelmet kell fordítani.
Szürkületi cserkeléshez viszont már ajánlott nagyobb, 56-os objektívvel ellátott céltávcsövet használni.
A cserkeléshez megvilágított irányzékkal ellátott távcsövet kell választani, hiszen ezzel sokkal könnyebben és pontosabban tudsz célozni.
Tipp: céltávcsöveinket a linkre kattintva tekintheted meg.
Végezetül pedig: a vadhívó sípok. A szuper kis eszköz segítségével nagyban megkönnyítheted a cserkelés folyamatát, érdemes kipróbálni.
A 18 darabos vadhívó síp készletünk
A fentiek alapján jól látod, hogy a cserkelés leginkább türelemjáték, és igen magas fokú önfegyelem. Már egy kósza torokköszörülés miatt is mehet a kukába több órányi cserkelés, így nagyon óvatosnak kell lenned.